Éva egész fiatalon elköteleződött, mert hamar bekapta első kapcsolatából a legyet. Nem bánta, mert nagy szerelem volt, minden simán, szépen alakult. Azóta viszont sok idő eltelt. A férjével szexuálisan pang a kapcsolatuk, jó ha havonta egyszer megpróbálkoznak a dugással, az sem mindig jön össze, mert sokszor bepuhul, lelankad a párja kefélés közben. Krónikusan kielégítetlen asszonyként éli az életét, ami egyre nehezebb számára, ugyanis imádja a szexet. Mind sűrűbben fantáziál arról, hogy más férfi testét érinti. Az álmaiban már többször előfordult, hogy idegen férfival flörtöl, akivel elmennek egy félreeső épületrészbe, ahol lehúzza a hapsi gatyáját és a vérrel teli faszt szopni kezdi. Annyira habzsolva és élvezettel csinálja, hogy kőkemény merevedést tapasztal meg, ezért feláll és lehúzza a szoknyája alól a bugyit. Megkéri a férfit, hogy tegye be a már csurom puncinedv lyukába és bassza meg keményen. Ekkor mint egy kiéhezett bika húzza rá a faszra az idegen, aki vadul, tocsogva elkezdi extrém erősséggel baszni. Be kell fognia a száját, mert olyan földöntúli gyönyör önti el a testét, ami kiszakad a száján kéjes hang formájában. Az ilyen éjszakai képzelgések során nem egyszer él át spontán orgazmust, amire fölébred és azt látja, hogy teljesen átnedvesedett a lepedő. Elege van abból, hogy csak képzeleg ilyen kalandokról. Saját bevallása szerint finom és szűk puncival rendelkezik, ami izgalom hatására nagyon erősen nedvesedik. Nyitott, őszinte, tiszta szívű és diszkrét partnert keres, aki tud titkot tartani és számára is csak a szex a fontos.
Éva 36 éves irodavezető
Tags: arcra élvezésélvhajhászerőszakos szexfaszhiányosfaszimádófaszra éhesflörthűtlenisteni mellekkalandvágyókeményen baszhatókielégítetlen pináskutyapóz imádólucskos pinamegcsalásnedves puncisspermaimádószájbaélvezésszeretőszeximádószexpartnerszopásimádószűk puncivágyakozó
66