Egy belvárosi szórakozóhelyen, az éjszaka sűrűjében megismerkedett egy jól szituált, erős testfelépítésű palival. Először jött az érzéki zenékre az egymáshoz simulós tánc, Anna a kezeivel is pajzánkodott, többször benyúlt a férfi pólója alá, karcolta a körmeivel a bőrét, édes-kéjes élvezetet adva mindkettőjüknek. Többször is megfordult tánc közben és a fenekét a férfi ágyékához nyomta, dörzsölte. Lehetett érezni, hogy valami elindult köztük. Már a discoban egymásra hangolódtak. Hajnal tájt megkérdezte a hapsi, hogy feljönne-e hozzá. Anna nem sokáig teketóriázott a válasszal, azt mondta: „Persze, kívánlak mindenemmel!” Lehet az alkohol is szólt belőle, mert rendesen csacsira itta magát. A férfiak ezt meg általában ki szokták használni. Nem tudni, hogy józanul is ezt mondta volna-e. Mindenesetre lakáson kötöttek ki egy rövid taxizás után és ott előkerült a mobil, az alkalmi légyottot rögíztette a férfi. Itt kapcsolódunk be a videóba, ami exkluzív bepillantást nyújt egy fiatal magyar lány kalandjába. Látszik rajta a kissé illuminált állapot, de ennek ellenére hatalmasakat élvez a hapsival. Mint a vetkőzésnél hamar kiderült, az átlagosnál nagyobb mérettel lesz dolga, akkor kicsit be is rezelt, mert ekkora fasszal még nem találkozott. Jött azonban a petting és Anna puncija a csókok, simogatásoknak köszönhetően szép tágra nyílt és erősen benedvesedett. Nem volt a legkönnyebb így sem behatolni, de harmadik próbálkozásra tövig becsusszant, különleges, tágító élvezetet adva Annának! Ami ezután jött, arra a fiatal lány sem számíthatott, elég erős lökésekkel, tövig csattogott a pinában a jó hosszú és vastag pénisz. Többször látszik a felvételen, hogy Anna szemei ilyenkor kidüllednek! Erre egy lapáttal rátett a pali azzal, hogy kicsit erőszakosabban is tolta a kiéhezett fiatal pinát. Szorította a nyakát, kicsit meg is pofozta, de ahelyett, hogy Anna elkezdett volna sírni, remegve élt át újabb orgazmust! Tomboltak a hormonok, az agresszió és a kemény szex! Aki rég látott vagy rég élt át igazán szenvedélyes szeretkezést, annak kötelező ezt a videót letöltenie! Különleges atmoszférája van, a valóság élvezetének kinyilatkoztatása!
Anna erőszakos palival szexel (videó)
Tags: bomba alakdögös nőélvhajhászerőszakos szexérzéki kisugárzásisteni mellekkeféléskeményen baszhatókiéhezett magyar csajmultiorgazmusnedves puncisorgazmuspofozássorozatélvezésszenvedélyes szexszép arcúszeximádószőrös muffszűk puncitökéletes alakvékony nő
61